Keresés:
Utolsó módosítás: 2018.12.16.  vasárnap civilkontroll.hu 2010
Főoldal >> Civilkontroll 2016.

Civilkontroll 2016.

Egy közösség felépülése

 

Egy közösség felépülése, önszerveződés.

 

Hazánkban mindenki ismerte a BB termékeit, Balatonbogláron a céget is, hisz  minden családban dolgozott valaki a Gazdaságnál. 
A BB privatizációja után a legtöbb ember számára csak a nosztalgia maradt, valahogy átlépett a volt dolgozók fölött a társadalom és kicsit megbántottan, kicsit félretolva érezték magukat.

A BB székház értékesítése során a padláson érdekes tárgyak, régi felvonulások emlékei bukkantak fel, melyek fölött elgondolkoztam. Mivé lett a fiatalos lelkesedés, a közösség, az együtt örülés…?

Pár nap múlva néhány titokzatos negatív film került a kezembe, kiderült, hogy a BB építése, brigádgyűlések, a közösségi élet számos ereklyéje, csodálatos kincsek keltek életre A képekből néhányat elküldtem egy volt BB-s dolgozónak, aki örömmel osztotta meg barátaival és hamarosan megalakult a BB-Nosztalgia csoport. Itt először csak néhány kép, majd egyre több emlék került elő, a kezdeti néhány ismerősből egyre több lett, először 30, majd 50 később 200, mára több, mint 500 aktív tagunk van az FB csoportban: https://www.facebook.com/groups/BBNosztalgia/

 

A BB-Nosztalgia csoportban régi ismerősök találtak egymásra és nemsoká elérkezett a pillanat, amikor élőben is szerettek volna találkozni egymással.

Ezt a teljes mértékben alulról jövő kezdeményezést karolta fel a Civilkontroll Alapítvány, így az első találkozó melyet 2015-ben sikerült megszervezni, igazán jól sikerült, megható volt nézni a sok egymásra-találást, körbement a mikrofon, könnyek és régi emlékképek törtek elő… és felejthetetlen emlékké vált.

Jó érzés volt, hogy a környékbeli önkormányzatok, borászok támogatták a rendezvényt és a volt dolgozók is boldogan segítettek a szervezésben.

A második találkozó 2016-ban jött létre már több önkéntes segítővel tudtuk a szervezést megoldani. Az a legszebb, amikor közös érdekek belülről hajtják a segítőket és nagyon erős kis közösséggé tudja kovácsolni az embereket egy ilyen érdekes és szép feladat.

Még tartott a találkozó, amikor sorra jöttek jelentkezni, hogy jövőre ők is segítenének, mert olyan jó érzés együtt lenni és nagyon szeretik az emlékeket, a közösséget.

Évközben a közösségi oldalon és néhányszor kisebb csoportokban is találkozunk, mindez a közös megvalósításnak köszönhető.

A következő nagyobb találkozó 2017 októberben lesz, mivel hagyományt teremtettünk és már mindenki nagyon várja….

 

Köszönet a támogatásért!

Civilkontroll Alapítvány

Békési Béla

elnök

 

Prezi: https://prezi.com/24r25qtbkdk0/nosztalgia-kozossegepites-mi-egyutt/?webgl=0#

 

Elküldöm ezt a cikket

 

 

Hozzászólások

 

 

© Copyright 2009 | All rights reserved.