Keresés:
Utolsó módosítás: 2022.12.08.  csütörtök civilkontroll.hu 2010
Főoldal

Mi lesz a sorsa a Magyarországra került félárva kárpátaljai menekült gyermekeknek

2022-12-05 18:45

Milyen karácsonyuk lesz?

 Ahogy kitört a háború, egy magyar házaspár elindult a szörnyűségek elől az ismeretlenbe. Nem egyedül, 13-an jöttek. Magyarok, ukránok.

10 gyermek és a felnőttek. 

Ez a család Kárpátalján egy kis faluban, Nagyberegben élt, állami nevelőintézetből fogadtak be gyermekeket, ezzel új lehetőséget adva egy jobb életre.

Az örökbefogadott gyermekek a saját gyermekek mellett nevelőotthonból mentett tragikus sorsú családoktól jöttek, olyan lelki sebekkel, amit a normális életben nem tudunk elképzelni. 


Több családból jöttek, az egyik családban az édesapa nevelte őket, levágták a lábát, a gyerekekre hárult az otthoni munka, nem jártak iskolába, ez most nagyon látható az eredményeiket nézve. 
A másik csapat gyermek egy otthoni szörnyű, véres tragédiát élt meg, elképzelhetetlen dolgok történtek velük, az örökbefogadó házaspár az eredetileg tervezett két gyermek helyett mind az ötöt kivette a nevelőintézetből, hogy ne szakítsák el őket egymástól. 
Videó a gyermekekről

Jó gyermekek, nem rombolta le a világukat, az énjüket a sok szörnyűség, ami még a háború előtt érte őket.

Magyarországon sok segítséget kaptak ismeretlen emberektől is, először Balatonlellén ideiglenes lehetőséget. A szezon miatt keresni kellett újabb helyet. Nagyon nehéz egy ilyen népes családnak befogadóhelyet találni, hisz a tulajdonos nem tudhatja, hogy milyen emberek, sajnos rossz tapasztalatok is vannak azokkal  a menekültekkel, akik visszaéltek  a bizalommal.

Így nagynehezen egy kecskeméti házat sikerült bérelni, mely ház jó állapotú, de kinn van a periférián zártkertben és májusban el kell hagyniuk.

Nem gondoltunk bele, milyen sokba kerül egy ekkora család élelmezése.  Az édesapa külföldre jár kamionozni, ebből él a család. Így a menü hideg reggeli, ebédre leves, vacsorára egy kicsit táplálóbb étel. 

Ez is naponta tízezrekbe kerül. Szerencsére vannak segítségek, de így is napról napra élnek, nélkülözéssel, de szeretetben.

Szeretnénk, hogy legyen egy felszabadult, boldog karácsonyuk, amiben már régen volt részük.

Ehhez gyűjtünk   

           élelmiszert, 

           ajándékot, 

           pénz-felajánlásokat

           bármit, ami szebbé teheti az ünnepeket, és így akár éttermi vagy utazási támogatást, - pl. egy belépő cirkuszba, színházba, fürdőbe, bármi, ami egy gyermeknek, családnak élmény lehet, mert nem engedhetik meg maguknak, az utaztatás is 

Pénz felajánlásokat akár 100,- Ft-tól a Civilkontroll Alapítvány számlájára van lehetőség utalni:

10403040.50526776-89511008 K&H bank

IBAN:

HU70 1040 3040 5052 6776 8951 1008

  Kérjük, hogy tüntesse fel: Kárpátaljai menekülteknek. 

 

A karácsonyi segítség után a lakhatást szeretnénk megoldani ingatlanfejlesztők, kivitelezők, építőanyag-üzemek, építőipari kereskedők, ingatlanszakemberek, projekttervezők, kereskedelmi hálózatok, pénzügyi szektor, média és bloggerek segítségével. 

Elengedhetetlenül fontos a segítség megszervezése, bárki, aki ötletet, menedzselést, kapcsolatot tud adni, vagy egy telefonhívás segítségével ajtót tud nyitni, az jelezze, hisz ezzel hatalmas lehetőséghez tudjuk segíteni a gyermekeket.

Egy szebb élethez.


Köszönettel

Civilkontroll Alapítvány

[email protected]

0620 9283 266 

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

 

Balatoni Vállalkozók Klubja ÚJABB RENDEZVÉNY!

Adózás, vállalkozás, KATA, háború

 A kisvállalkozók adózási változásai és a háború miatti gazdasági helyzet, a túlélés és az együttmüködés lehetöségeiröl tartunk online fórumot, melyre szeretettel meghívunk

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

2021 Magyar Falu Program

 Új szolgálati autót nyert pályázaton a Civilkontroll Alapítvány.
Köszönjük a lehetőséget, nagy segítség.

 Átadfták az új szolgálati autót

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2018.

December 15.

 Luca bál Balatonbogláron

Támogatás, szervezés

 

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2018.

December 5.

 Megérkezett a Mikulás a Helyiérték irodába, a Civilkontroll Alapítvány szervezésében.

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2018.

November 26.

 Mesemondó Verseny Kaposvár

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2018.

November 22.

 Közm?vel?dési Kerekasztal Balatonbogláron

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2018.

Október 9.

 "Z" Generáció szakmai fórum Marcali

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2018.

Szeptember 22.

 Boglári Szüreti felvonulás és bál támogatás, részvétel, szponzoráció

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2018.

Augusztus 29.

 Boglári Szüreti Felvonulás részvétel szponzorálása

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2018.

Július 31.

 Alsómocsoládi Egyesület látogatása Balatonbogláron

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2018.

Június

 

GDPR képzés Balatonbogláron

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2018.

Május 21.

 MÉTA Fesztivál szponzoráció, aktív részvétel 

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2018.

Május

 

GDPR oktatás Bp.

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2018.

Május 10.

 

Civil piknik Balatonboglár, GDPR tájékoztató

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2018.

Április

 

Civil Szervezetek Találkozója Balatonlelle

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2018.

Április

 Folkkocsma 

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2018.

Április

 

Lengyel-Magyar találkozó Balatonboglár

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2018.

Március

 Kislak napja rendezvényen való aktív részvétel

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2018.

Március 17.

 Légrádi Antal tehetségkutató rockfesztivál 

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2018.

Március 15.

 Kossuth Vacsora szervezésében való segédkezés, szállítás, szponzoráció, ajándékcsomagok összeállítása, m?sorhoz szükséges színpadi kellékek elkészítése, helyszínre szállítása, szórólapok terjesztése, plakátolás.

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2018.

Március

 

 Adatvédelmi jogszabály módosítással kapcsolatos rendezvény Bp.

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2018.

Február 28.

 Civil Fórum

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2018.

Február 24.

 

Folkkocsma rendezvényen való társszervezés.

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2018.

Január

 

Konzultáció a Sorstársak Egyesülettel, Budapest.

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2017.

December 10.

 Hagyomány?rz? Karácsonyi Diótörés a társszervezetekkel, a civil párbeszéd jegyében.

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2017.

December 5.

 

Mikulás bácsis meglepetés az NMI kollégáknak csapatépítés jelleggel, a Civilkontroll Alapítvány szervezésében és szponzorálásával.

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2017.

November 20.

 

Szakmai nap Kaposvár Szivárvány

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2017.

November 19.

 

Banyabál társszervezés, szponzoráció

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2017.

November 14.

 

Szomszédolás közm?vel?dési konferencia Balatonboglár

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2017.

Október 7.

 

Tökfesztivál Sz?l?skislak

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2017.

Október 10.

 Civil Fórum

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2017.

Október 14.

 

Volt BB dolgozók találkozója

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2017.

Október

 

Civil Fórum

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2017.

Szeptember 23.

 II. Szüreti Felvonulás és Bál Balatonbogláron társszervez?i feladatok ellátása 

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2017.

Június 21.

 

Közösségek találkozója: a „Cselekv? közösségek” program jegyében.

A Civilkotroll Alapítvány és a Boglári Senior Néptánccsoport közös délutánja játékkal, énekléssel, táncházzal.

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2017.

Július 11.

 Szentgáloskér disputa

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2015.

Szeptember 9.

 Szelíd Térségfejlesztés projekt

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2015.

Október 3.

 Somogyfajsz közösségépít? találkozó

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2016.

November

 Pécsvárad Leányvásár

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2015.

Május 12.

 Kihívások-Megoldások konferencia

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2015.

Június 6.

 Csapatépít? tréning

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2016.

Január 20.

 Kaposvár Szakmai konferencia

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2016.

Február

 Civil Farsang

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2016.

Április 8.

 Balatonboglári Csavarg?zös takarítása közösen.

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2014.

Augusztus 30.

 Lecsófőző verseny  ...

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2017.

Május 10.

 Civil Piknik a Cselekvő Közösségek Hete jegyében ...

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2017.

Május 1.

  Városi Civil Főzőverseny ...

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2017.

Április 27.

 A zene felszabadít!

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2017.

Április 25.

  Előadások, közös beszélgetések. ...

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2017.

Április 17.

 Népi szokások felelevenítése: Húsvéti locsolás.

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2017.

Április 01.

 Civilek egymás között.

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2017.

Március 31.

 Egy idea az önmegvalósítás példája.

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2017.

Március 30.

  dr. Kende Péter közíró és ügyvéd előadása. Hogyan tudunk jogainkkal élni és nem visszaélni? ...

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2017.

Február

 Személyes találkozók, előadók mfelkutatása, pályázatok tanulmányozása, munkaszervezési feladatok ellátása. ...

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2017.

Január

 ifj. Marosán György előadása a boldogságkeresésről. Vállalkozói tanácsadás életmódhoz kapcsolódóan. Helyszín Budapest. ...

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2016.

December

 Civilkontroll Mikulás Közösségépítő, együttműködő szándékkal tett látogatást a "Civilkontroll Mikulás", a Boglári Senior Néptánccsoport próbáján. Alapítványunk régóta támogatja a néptánc egyesületet, most is sikerült örömöt szerezni a tagjainak, s a kettőnk közötti kapc ...

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2016.

November

  Klímadogma. Dr. Héjjas István kutató professzor előadása. ...

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

Civilkontroll 2016.

Egy közösség felépülése

 Volt BB dolgozók találkozója

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

  Egy közösség felépülése, önszerveződés.   Hazánkban mindenki ismerte a BB termékeit, Balatonbogláron a céget is, hisz  minden családban dolgozott valaki a Gazdaságnál.  A BB privatizációja után a legtöbb ember számára csak a nosztalgia maradt, valahogy átlépett a volt dolgozók fölött a társadalom ...

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

 Preambulum: -A Civilkontroll Alapítvány létrehozását az az elképzelés indította el, hogy joga van mindenkinek megismernie a döntései előtt a lehetőségeket. A közösségi tudás erősítése, közösségépítés a felvilágosítás és tudatos fogyasztói szemlélet érdekében. Előadások, ...

Bővebben

Elküldöm ezt a cikket

© Copyright 2009 | All rights reserved.